Tanulást segítő könyvek és foglalkoztatók Könyvek kisgön 3
Segítő gyerekkönyvek: halál, gyász, elengedés égigérő
Első kötete 2004-ben jelent meg Bartos Erika rajzaival és szövegével,a Pozsonyi Pagony könyvkiadó gondozásában. A sorozat hamarosan a legkisebbek kedvencévé vált, népszerűsége szájról szájra terjedt. Sok olyan gyermekközösségben jártam, ahol ép és sérült kisgyerekek együtt élték a mindennapjaikat, az óvónők és a tanítónők elismerésre méltó módon kellő figyelmet szenteltek annak, hogy az elfogadás valóban megvalósuljon.
Lehet – Mese a mindannyiunkban ott rejlő végtelen lehetőségről
Hegyeket mozgatott meg, hogy ez a könyv megvalósulhasson. A szöveghez Dr. Stefanik Krisztinát kérte fel, aki az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatója, elismert autizmus-kutató pszichológus, lenyűgözően elhivatott egyetemi docens. https://onlinekaszinomagyaroknak.hu/ Megtiszteltetésnek vettem, hogy a rajzokhoz engem kértek fel. Sokat készültem rá, mert addig nem akartam a rajzokhoz hozzáfogni, míg nem ismertem kellőképpen azt az élethelyzetet, amit ez a mű bemutat. Először is elolvastam 6-8 könyvet az autizmusról, de leginkább azt tudtam meg, hogy mennyi mindent nem tudok. Végül úgy döntöttem, hogy egy vendéghallgatói félévre beiratkozom a Gyógypedagógiai Karra.
Mindez Bíró Ferenc könyvtárosnak és szenvedélyes diafilmgyűjtőnek, illetve Bartos Erikának köszönhető. Egy évtizednél hosszabb szünet után az újjáéledést a Bogyó és Babóca mesék jelentették. Gyerekkoromban óvónő szerettem volna lenni, úgy képzeltem, hogy mindig gyerekek vesznek majd körül, mert az jó. A kisgyerek a legjobb tanító, fiatalon és derűsen tartja a lelket. A könyveket legolcsóbban a Kulcslyuk Kiadó webshopjában szerezhetjük be, de számos könyvesboltban elérhetők.
Heartless Hunter – Sz�vtelen vad�sz
A füzet célja, hogy a gyógyulásra váró kisgyermek ismeretlentől való félelmeit feloldja, és elmesélje, hogyan telnek majd a szívműtét napjai. Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,… Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapestensorozatról. Bemutatja, hogy a mozgásukban korlátozott fiatalok is ugyanolyan örömöket, szomorúságokat, izgalmat élnek át az életükben, mint bárki más.
gyerek- és ifjúsági könyv testvérekről testvéreknek
A mese fonala megnyitja a legkisebbeket, már a kérdéseik is fontos dolgokat sugallnak a szülőnek, óvónőnek, pedagógusnak. Én a meseprogramjaimon is mindig szabad szóval, fejből mesélek, azonnal interakcióba kerülök a kis közönséggel, nyomban magától kialakul az élő párbeszéd, ez egy igazi feltöltődés. A mi családunk sajnos megismerkedett a szervátültetés küzdelmes világával.
Tehát ha a közösségbe jár egy olyan kisgyerek, aki valamiért más, mint a többiek, őt külön figyelemmel övezték, a többi óvodással elbeszélgettek, hogy miként szabad a különbözőséghez viszonyulni. K�rj�k, adja meg e-mail-c�m�t, hogy az egyszer haszn�latos k�d haszn�lat�hoz sz�ks�ges inform�ci�kat elk�ldhess�k �nnek. K�rj�k, adja meg e-mail-c�m�t, hogy a jelsz� m�dos�t�s�hoz vagy be�ll�t�s�hoz sz�ks�ges inform�ci�kat elk�ldhess�k �nnek. A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült. Neurodivergens gyermekeknek (ADHD, autista, SPD-s, PDA-s, diszes-s, traumatizált, szorongó stb) és környezetüknek készült segítő mesekönyvek, szakkönyvek, érzékenyítő könyvek, folyamatosan bővülő kínálat. A Bogyó és Babóca sorozatot a szerző maga bábozta el saját készítésű bábjaival, óvodákban, könyvtárakban, művelődési házakban.
A bölcsibe vagy oviba indulás minden kisgyerek és család életében izgalmas időszak. A HOPPLA MESÉI kötet Pécs városát mutatja be gyereknyelven. A kötet 2010-ben készült, abból az alkalomból, hogy 2010-ben Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa.
- A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
- Szavakkal nem lehet kifejezni azt a meghitt érzelemvilágot, amit Bartos Erika varázsolt a rajzaival a Bátorságpróba című könyv lapjaira, úgy, hogy közben mégis a kórház falain belüli életet illusztrálta.
- Az Így működik a szerelem egy igazi beszélgetős könyv, amely segít a szülőknek is.
- A családi ihletésű Anna, Peti és Gergő sorozat első kötete 2006-ban jelent meg az Alexandra Kiadónál, majd a mesesorozat 11 kötetesre nőtt.
Pályája kezdetétől fogva aktívan foglalkozik súlyos betegségben szenvedő gyerekekkel. Hiánypótló karitatív könyveiért, sokrétű jótékony tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült, a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt oklevelét is átvehette. Munkáját számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
A cél az volt, hogy rövid történeteken keresztül bemutassák, a mozgásukban korlátozott fiatalok is ugyanolyan örömöket, szomorúságokat, izgalmat élnek át az életükben, mint bárki más. Az életüknek része a fizikai állapotuk de személyiségüket nem az határozza meg. Ha örülnek, nevetnek, ha szomorúak, sírnak, pont, mint mindenki más. Elkészült a cisztás fibrózisról szóló mesekönyv, a Könnyebb LÉLEKzetért Alapítvány felkérésére. A könyvet Bartos Erika írta és rajzolta, Dr. Major Judit iránymutatásával, segítségével. A kötet a dializált és szervátültetésre váró gyerekek segítésére készült.
Ez a szeretetteljes, ártatlan és őszinte világ mindig vonzott engem. Amikor végül a gimnázium után pályaválasztás elé kerültem, mégis a BME Építészmérnöki Karát választottam, mert a mérnöki tudományok lenyűgöznek. Az építészet ráadásul több olyan tudományt vegyít, amelyek közel állnak hozzám. Fontos a matematika-, a fizika-, a statikatudás, de épp oly fontos a rajzkészség és a művészi ambíció. A diploma után több építész stúdióban is dolgoztam, és ma is tartom a kapcsolatot egykori tanáraimmal vagy szakmatársaimmal.
Ajánljuk a témáról nehezebben beszélő szülőknek is, legjobb tényleg közösen olvasni, amolyan beszélgetős könyvként. Az Így működik a szerelem egy igazi beszélgetős könyv, amely segít a szülőknek is. Mint az előző kötetek, itt is fontos szempont volt, hogy az író a gyerekek nyelvén szólaljon meg, és bár a téma komoly, nem nélkülözheti a humort sem. Érzelmi szempontból is megközelíti a témát, és hangsúlyos szerepet kap az érzelmi kötődés és a kölcsönösség témaköre, de kitér a testi és érzelmi változásoka is.
Ritka, mint a fehér holló, hogy valaki ilyen mértéktartó és tapintatos legyen a mai eldurvult világban. A Balatont gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozat első és második kötete 2022-ben jelent meg, a harmadik, zárókötet pedig 2023-ban, amikor Veszprém viselhette az Európa Kulturális Fővárosa címet. A sorozat elnyerte a Balatoni Szövetség Balaton-Díját. A Balaton személyes szívügyem, itt voltunk a férjemmel nászúton, és nemrég, amikor 25 éves házasok lettünk, ugyanazon a kis Balaton-felvidéki településen ünnepeltük az ezüstlakodalmunkat. Sok meseprogramot tartok különböző gyerekközösségekben, fogyatékkal élő gyerekek között is. Ezeken a találkozókon úgy éreztem, hogy nagyon hiányzik egy könyv, amely kifejezetten ezzel a területtel foglalkozna, de nem szakkönyv, hanem mese, egyszerű, kedves történetek.
Ármin bácsi azt is elárulja, hogy egyszer járt már Hanna kisasszonynál, és nemsokára megint menni fog. A garázsban épp egy különleges autót épít, olyat, amilyennel annak idején a Holdra utazott. Már majdnem teljesen összeszerelte, és most megmutatja Atinak is.
Talán a daganatos és leukémiás gyerekeknek szóló Bátorságpróba című könyv volt rám legmeghatározóbb hatással, e könyv készítése erősen megviselt, egyúttal sokat tanultam belőle. És a legnagyobb hősök maguk az érintettek, akik megjárják a kezelések során a hadak útját. Bartos Erika meséi békés szigetet jelentenek a mai rohanó világban. Művei a hazai könyvtárak legkölcsönzöttebb kötetei között vannak, verseit több zenekar megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. A töretlen sikerű Bogyó és Babóca könyvek meséivel kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, majd e történetekből rajzfilm is készült – ez a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat. Bartos Erika, eredeti építészmérnöki szakmájához visszanyúlva 2016-ban megjelentetett egy Budapestről szóló építészeti albumot is.
Sosem fekszem le éjfél előtt, nincsenek segédeim, teljesen egyedül írom és rajzolom a műveimet. A rajzaimnak lett egy olyan előre nem tervezett hatása is, amit számtalan jólelkű szülő, nagyszülő és óvónő megírt nekem, ez pedig a gyerekeknek okozott rajzi sikerélmény. Kedves Írónő, a daganatos gyerekeknek szóló mesekönyve nálunk meghatározó olvasmány, mert a gyermekünk is érintett. Nem lehet eléggé megköszönni áldásos munkáját, elhivatott tevékenységét. Végtelenül szép a könyv, el sem tudom képzelni, mekkora munka lehetett. Óriási ritkaság, hogy egy olyan sikeres ember, mint Ön, ingyen adja ezt a könyvet az érintetteknek, szándékosan nem viszi be a kereskedelem forgatagtába, mert nem is oda való.
A Hanna utazásai (2006) illetve a Csodasakk (2007) című meseregény az Alexandra könyvkiadó gondozásában jelent meg, Bartos Erika szövegeivel és rajzaival. A családi ihletésű Anna, Peti és Gergő sorozat első kötete 2006-ban jelent meg az Alexandra Kiadónál, majd a mesesorozat 11 kötetesre nőtt. A Bogyó és Babóca sorozat Bartos Erika ötlete alapján született.
Bartos Erika rendszeresen tart meseprogramokat könyvtárakban, óvodákban, művelődési házakban, közönségtalálkozói rendre teltházasak. A Balatont gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozat első és második kötete 2022-ben jelent meg, a harmadik, zárókötet pedig 2023-ban, amikor Veszprém viselhette az Európa Kulturális Fővárosa címet. A Csillagbusz kötet Brokés Judit kezdeményezésére készült. Judit egy végtelenül melegszívű, energikus édesanya, az AutiSpektrum Egyesület elnöke.
A könyv bevételét felajánlottam a Máltai Szeretetszolgálatnak, ez a mai napig így van. Igent mondtam rá, és ez az együttműködés már több éve tart, nagy öröm nekem. Bartos Erika Pro Familiis-díjas meseíró pályája a kétezres évek elején indult. Szeretetteljes könyveit a legkisebbek rögtön a szívükbe zárták, műveinek szerepe tetten érhető a magyar gyerekirodalom kétezres évek elején tapasztalt felvirágzásában. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Verseit több zenekar is megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire.
Mindig igyekszem válaszaimmal támogatni a munkájukat, a legutóbbi ilyen interjú olvasható alább. A projektben résztvevő remek csapat tagjai Tóth Patrícia, Breznyán Alíz, Pogány Johanna, és Husztik Dorka voltak. Mindannyian interjúkat készítettek érintett személyekkel akik hosszasan meséltek nekik az élményeikről. Az interjú alanyok Altner Ádám, Gapsu Anett, Jakab Zoltán, Molnár Zsolt, Kenyeres Csilla, és Pallos Ágoston. A könyv borítóját Doszkocs Zsuzsa festő készítette, az illusztrációkat pedig a szintén érintett Tegze Judit festő alkotta. Az e-mail c�m�re elk�ldt�k �nnek az egyszer haszn�latos k�dot.
A Bogyó és Babóca sorozatban kiemelten fontos volt a természet értékeinek bemutatása is. Ezért választottam a szereplőket a bogárvilágból, illetve az erdők kis lényeiből. Minden gyerek látott már katicát, csigát, de akár mókust, méhecskét vagy szarvasbogarat is, ezek a figurák alkalmasak rá, hogy kötődést alakítsanak ki. Meggyőződésünk, hogy minden jó könyv segít – segít nyitni a világra, azonosulni és mást megismerni, bátorságot meríteni, vigasztalódni, inspirálódni, kifelé és befelé növekedni. Meggyőződésünk az is, hogy a segítés, önsegítés és érzékenyítés összefonódó fogalmak, hiszen az élet nehézségeivel való szembesülés közös emberi élményünk. Válogassatok hát bátran ezekből a fontos beszélgetéseket inspiráló, melengető, okos könyvekből, hogy mindannyian tudjuk egy kicsit jobban érteni és megérteni egymást.
Ez nálam is így működik, magam írom és rajzolom a könyveimet, mint egy egyszemélyes csapat. Ez lehetőséget biztosít nekem arra, hogy mindaddig csiszoljam a könyveimet, amíg a szöveg és a rajz tökéletes egységet alkot, mert ez nagyon fontos a legkisebbeknek. A Brúnó meséi – Kistestvérek, nagytestvérek című mesekönyvem fejezetei között egy koraszülött kisbaba születéstörténete is szerepel.
Mindig nagyon örülök, ha a „tolmácsolás” sikerül, egyszerűen, érthetően, de a folyamat lényegét nem csorbítva sikerül elmagyaráznom egy bonyolult beavatkozást. Épp ebben látom a mese lényegét, elmondani gyermeknyelven fontos dolgokat, folyamatos és állandó érzelmi biztonságot nyújtva, fogódzót adva a kis olvasó kezébe. Nem csupán egészségügyi témákat dolgozok fel, készítettem pl. mesekönyvet az örökbefogadásról is.